Zenelejátszó

Obtener Plugin Flash para visualizar este reproductor

Keress minket az Interneten


Android

qr-kod

Lájkoló

Mitra Global CMS Mitra Global CMS Mitra Global CMS
 
Oktatott hangszerek

Share


Citera

A citera magyar népi húros hangszer, amelyet pengetéssel szólaltatnak meg. Játék közben asztalra fektethető, legegyszerűbb változatában téglalap alakú hasáb formájú.

A citerafélék családjába tartozó hangszerek a világ szinte minden táján megtalálhatóak, gyakran egymástól nagymértékben eltérő méretű és formájú hangszerek tartoznak ide. A citerák fontos közös jellemzője, hogy a húrok a hangszertest felett húzódnak végig, nyakuk nincsen

A magyar citera zömében mixolid hangsorú, kvintelő hangszer. Transzponálás nélkül harmónikusan szól rajta a C-dúr, d-dór, e-frig, g-mixolid típusú dallam. A kísérőhúrok nélkül szinte bármi lejátszható rajta.

A ma leggyakrabban elterjedt változat a "Dunántúli hasas" és az "Alföldi kölyökfejes" citeratípus keveréke.

Eredete

A honfoglaláskori magyarok már magukkal hozták. De ez a hangszer persze még sokban különbözött mai utódjától: az egyetlen közös pont az volt, hogy mindkettő húros hangszer. Anonymus a Gesta Hungarorumban is beszél róla, citharédi néven megemlítve, Árpád vezér udvarából. A Közép-Ázsiai rokon népek (osztjákok, vogulok) még ezer évvel később is dalaikat citeraszerű dombrával kísérik. Az 1300-as évektől kezdve személynevekben gyakran felbukkan (Cziterás), és oklevelekben is megemlítik (cituár, zedoária, zwitter, zitwer, chituár).

Felépítése

A hangszer nagyjából téglalap alakú. Hossza körülbelül fél méter. Az egyik hosszanti oldala egyenes vonalú. Itt helyezkedik el a fogólap (menzúra).

A fogólapon egymástól különböző távolságra helyezkedik el a két sor érintők. A külső soron a hét törzshang van, két és fél oktáv szélességben. A belsőn a kromatikus hangok találhatók. A két hangsor egymáshoz való viszonya megegyezik a zongorán található fekete és fehér billentyűk szerepével. A fogólap mellett jobb oldalon van az oldalrész, itt pengetnek.

A citera jobb kezünk felőli végében találjuk a húrtartó szegeket, a bal felőliben a fejet. Itt vannak a hangolószegek. Ezekre vannak hangolókulccsal rátekerve a húrok, és itt lehet a húr mélységét, magasságát beállítani, tehát hangolni. A szemben lévő oldal a fejtől lépcsőzetesen szélesedik. Az oldalrészek által bezárt korpuszt hangszertestnek vagy hangszekrénynek nevezik. A hangszekrény két végén két húremelő bak is van, ami a húrokat emelni hivatott. A citeráknak három lábuk van, kettő a fogólap felőli két végén, a harmadik a szemben lévő oldal közepén. A lábak magassága körülbelül 5–6 mm, átmérője 8–10 mm, céljuk az egyenlőtlenségek kiküszöbölése és a csúszásgátlás. A fejeket gyakran díszítik faragással.

Húrozás

Három csoportba sorolhatók, citerától (készítőtől, mérettől) függően az egyes csoport húrjainak száma változhat.

Dallam húrok (3-4 db a diatonikus fogólaprészen, 2-3 a pentaton fogólaprészen)

Basszus húrok (ált. 3db)

Könyökhúrok (zengőhúrok) (ált. 3 pár)

Fajtái

Dunántúli hasas citera, a legfelső könyökfej után hirtelen kidomborodik

Alföldi könyökfejes citera

Pengetése

A citera pengetésére 40-50 évvel ezelőtt kizárólag kihegyezett tollat (szárny és faroktollat) használtak. Ezt mára teljesen kiszorította a szabvány háromszög alakú, közepes keménységű műanyag pengető.

A nyomó

Régen a húrokat kizárólag nyomóval szorították le.

Toll nyomó, a pengetésre is használt tollat lefaragták, és farudacskát nyomtak bele

Fa nyomó, díszesen, legtöbbször ember alakúra faragták

Használat előtt mindkettőt megfaggyúzták. Előnye: a csúsztatások, glissandók szépek. Hátránya: a díszítéseket, gyors futamokat nehezebb vagy lehetetlen vele kijátszani.


A citera hangolása

Először is a citerán található húrokat úgynevezett húrcsoportokra oszthatjuk. Ennek megfelelően megkülönböztetünk dallamhúrokat, basszushúrokat és kísérő vagy zengőhúrokat. A dallamhúrok a kombinált fogólapon találhatóak. Kombinált, mert a fogólap két részből áll: a diatonikus fogólapból (mint a zongora fehér billentyűi) és a pentaton fogólapból (mint a zongora fekete billentyűi). A gyakorlatban ezzel a fogólap-típussal találkozhatunk, a tisztán diatonikus fogólappal készült hangszerek néhány példánya a legkésőbbi időkig a Dunántúlon, Somogy és Baranya megyében voltak fellelhetőek. A dallamhúrok száma eltérő lehet, de általában 4+3 vagy 3+2 db (diatonikus + pentaton). Hangolásuk azonos hangra vannak felhangolva, ami általában ’G’. A ’G’ hangra történő hangolás esetén a harmadik bundnál fogott hang ’C’ lesz. A citerások azt a hangot mondják ’C’-nek, de ha a dallamhúrok alaphangolása eltér a ’G’ hangtól, akkor a játszott ’C’ hang helyett más hangzik. A legfontosabb, hogy az „üres” dallamhúr hangja és a mindig ’C’ hangnak mondott hang között T4 hangköz van. (Gyakori, hogy a dallamhúrok alaphangolása nem ’G’ hanem ’GISZ’ vagy ’A’, ekkor ha a citerás ’C’-t játszik, valójában ’CISZ’ vagy ’D’ szól.)

Itt fontos volt részletezni a pontos hangolást, mert az összes többi húr a dallamhúrokhoz viszonyítva vannak hangolva. A következő húrcsoport a basszushúrok. Ezek száma általában három darab, de ezek számában is lehetnek eltérések. Hangolásuk a következőképpen alakul: „kisbasszus” ami a, diatonikus fogólap harmadik bundján kévő (’C’) hangjára van hangolva ezt követi a „középbasszus”, ami a dallamhúrok alsó oktávjára és a „nagy basszus”, ami a diatonikus fogólap harmadik bundján lévő (’C’) hang alsó oktávjára van hangolva.

A kísérőhúrok vagy zengőhúrok hangolása. Ezek számában lehet a legnagyobb eltérés, mert 3-8 darab is lehet. Ennek száma függ az oldalfejek (kisfejek) számától és attól, hogy az egyes kisfejekre hány húrt tesznek (1-2 db). A hangolásuk tematikája követi a basszushúrokéit a következőképpen. (Itt most 4 darab zengőhúrt veszek alapul.) A „nagybasszus húrt” követően általában van egy zengőhúr, ami még a főfejen található, ennek hangolása megegyezik a dallamhúrok alaphangolásával. Ezt követő zengőhúr ennek felső kvartjára van hangolva, vagyis diatonikus fogólap harmadik bundján lévő hangra (a leggyakrabban ’C’), ezt követő zengőhúr a dallamhúrok alaphangjának felső oktávjára és azt ezt követő kísérőhúrt a diatonikus fogólap harmadik bundján lévő (általában ’C’) hang felső oktávjára hangolják.


A citerán megszólaltatható hangsorok, hangnemek

Korlátozott a hangszeren játszható hangnemek száma. Ez abból adódik, hogy a kísérőhúrok az alaphang felhangjaira vannak hangolva, így más záróhang nehezen képzelhető el, hiszen nem kapjuk a tökéletes befejezés érzetét. Bizonyos esetekben disszonáns hangzást idézhetünk elő egy, a citerán nem játszható hangnemben való játék esetén, amikor is egy hangnemben olyan hangok vannak, amelyek a zengőhúrokkal történő együtthangzáskor disszonáns hangközöket szólaltat meg. A dallam záróhangjának a citerán az írott "C" hangnak kell lennie. A kísérőhúrok is ennek a hangnak a felhangjaira vannak felhangolva. Kivételes esetben lehetséges a „G”-re történő dallamzárás a kvartszextes- mixolíd és a kvartszextes- fríg hangnemek esetében.

A hangnemek korlátozottsága nem tesznek lehetővé dallamokon belüli modulációkat. Ez a magyar népzene esetében nem jelent problémát, hiszen dallamkincsünk többsége nem él hangnemi kitérésekkel, illetve a kivételes modulációk azonos alaphangú hangnemben marad. Modulációs gondok olyan táncdallamoknál lehetnek, amelyek klasszicista mintájú periódusépítkezésűek. Itt ugyanis domináns hangnemi kitérések vannak. A hangszer hangolása és a rajta játszható hangnemek lehetővé teszik az ének kísérését. A nem hétfokú gyermekdalok, népdalok az alábbiakban részletezett hétfokú, főként modális hangsorú dallamok citerán történő megszólaltatásának analógiáját követi, a ’G’ vagy a ’C’ hang környezetében.


Ion (dúr) hangsor (nincs előjegyzés)

Mh ion.png

Mixolíd hangsor (nincs előjegyzés)

Mh mixolid.png

Kvártszextes-Mixolíd hangsor (1 b előjegyzés)

Mh vkmixolid.png

Dór hangsor (2 b előjegyzés)

Mh dor.png

Eol hangsor (3 b előjegyzés)

Mh eol.png

Kvartszextes-fríg hangsor (3 b előjegyzés)

Mh vkfrig.png

Fríg hangsor (4 b előjegyzés)

Mh frig.png

Líd hangsor (1 # előjegyzés)

Mh lid.png



forrás: Wikipédia



Népi furulya

Az ajaksípok családjába tartozó népi hangszer. E névvel általában a hatlyukú, végén fúvós, dugós változatot jelöljük, de jelentheti a → hosszú furulyát is. A Hortobágy környékén pedig a klarinétot nevezik furulyának. – Furulyakészitéshez leginkább bodza- vagy juharfát használnak. A hatlyukú furulyák átlagos hossza 30 és 50 cm között van. Furatuk átmérője 13–16 mm. A mai mo.-i furulyák furata általában egyenletes. Az erdélyi magyarok és a csángók (úgyszintén a románok) furulyáinak a furata alul összeszűkül, ennek következtében ezek hangsorának első két foka között nagyszekundnál nagyobb a távolság. Az ún. szélhasító nyílás alsó pereme hozza rezgésbe a furulyába fújt levegőt, mely a cső végét szorosan záró fadugó melletti keskeny csatornán át áramlik egyenesen a szélhasító nyílás éles peremének. – A hangképző nyilások („lyukak”) helyét a furulyakészítők legszívesebben valamilyen kész minta egy „jól magyarázó” kész furulya méretei után jelölik ki. Ha ilyen nincs kéznél, vagy a rendelkezésre álló anyag nem alkalmas (pl. rövid) ahhoz, hogy a kész beosztást rámásolják, akkor különbözőképpen mérik ki a lyukak helyét. A mérés legegyszerűbb módja az, hogy a készítő kezébe veszi a készülő furulyát, mintha játszana rajta, és megjelöli azokat a helyeket, ahol „az ujjaknak kényelmes”. Az egyik legáltalánosabb mérési elv szerint a legfelső hangképző nyílásnak a cső hosszanti felezőpontján kell lennie, s legalsó pedig annyira van a furulya alsó végétől, mint amennyi a legfelső lyuk és a szélhasító nyílás közötti távolság egyharmada. A lyukak egymás közötti távolságát egyenlően osztják el; a nagyobb méretű hatlyukú furulyákon azonban a 3. és 4. hangképző nyílás között nagyobb távolságot hagynak. – A pásztorok a furulyát – mint egyéb eszközeiket – művészi faragással, ólomöntéssel, karcolással, néha diszkrét színezéssel is (spanyolozás) díszítették. Készítettek díszes „ostornyél-furulyát”, „bot-furulyát” (amelyet ostornyélként, pásztorbotként használtak), néha olyat is, amelynek egyik fele közönséges furulya, a másik pedig harántfurulya. – A hatlyukú furulyák alaphangja az f’ és c” között változik. A hangsor általában dúr vagy mixolid. A sokféle alaphang miatt a hatlyukú népi furulyát olyan transzponáló hangszernek tekintjük, amelynek írott alaphangja (legmélyebb hangja) c’. – A furulyák hangterjedelme két és fél oktáv: c’-f” (g”’). A legfelső hangok – d”’-től – nehezen és nem mindegyik furulyán szólaltathatók meg. Paraszt furulyások a c”’ fölötti hangokat általában nem használják. Módosított hangot általában nem játszanak. A diatónia határain túllépő dallamról ki szokták jelenteni: „Nem lehet furulyán eljátszani, mert félhangos.” A jobb furulyások többnyire ismerik a módosított hang képzésének mindkét módját: a villafogást és a hangképző nyílás félig való födését; erre ritkán van szükség, ilyenkor inkább az utóbbit alkalmazzák. – Népi furulyások közt egyáltalán nem látszik szabálynak, hogy furulyázás közben a jobb kéz van alul; a furulyásoknak kb. a fele „balkezesen” fogja hangszerét. – Az eddig leírt és legáltalánosabban használt hatlyukú furulya mellett a ritkábban előforduló harántfurulya (oldalfúvós furulya, flajta, flóta) is általánosan ismert. Ennek megszólaltatása, hasonlóan a gyári fuvoláéhoz, oldalnyíláson át történik. Hangja valamivel élesebb a végén fúvós, dugós furulyáénál. Egyebekben nincs különbség a kettő között. – A csángóknál ritkán előforduló kettős vagy ikerfurulya nem egyéb, mint két egybeépített, azonos nagyságú és hangmagasságú, végén fúvós, dugós furulya, melyek egyikén hat hangképző nyílás van, a másikon nincs hangképző nyílás. – A bukovinai székelyek „szélfurulyája” szintén csak megszólaltatási módjában különbözik a közönséges furulyától: nincs külön sípszerkezete, hanem a cső peremére fújt levegővel szólaltatják meg. – Egyik változata a dunántúli hosszi furugla. – Az iskolás gyerekek által használt 7+1 hangképző nyílású, leginkább fémből készült furulya a német Blockflöté-k típusába tartozik. – Magyar furulyások általában azt játsszák hangszereiken, amit dalolnak is. A csángók hagyományos hangszeres táncdallamokat is furulyáznak. A székelyekkel együtt ismerik és játsszák a pásztor históriáját, aki elveszti juhait és efölött kesereg (hangszeres rubato-dallam), majd amikor azt hiszi, hogy megtalálta a juhokat, örömének ad kifejezést (hangszeres táncdallam). A Dunántúlon a molnár históriáját szokták furulyával előadni, akit rablók támadtak meg; furulyázásra megjelennek a kutyák és széttépik a rablókat. – Hogy mi minden funkciója lehetett a régi pásztorok és parasztok életében a furulyának, arról ma már nehéz teljes képet alkotni. A regölésnek – a köcsögduda, láncosbot, csengők mellett – fontos hangszere. A betlehemes játékban is szerepel a pásztor. Közös mulatság, tánc hangszereként – a csángók kivételével – régóta nem használják. A falusi lakosság már régebben is rangon alulinak tartotta a szegényebb réteghez tartozó pásztorok hangszere mellett mulatni. – Több furulya együttes játéka vagy esetleg furulya és egyéb hangszerek együttese, már csak a furulyák sokféle hangolása miatt is, nehezen valósítható meg. Ilyenekről – az említett regölést kivéve, ahol a többi hangszer meghatározatlan hangmagasságú ritmushangszer – nem tudunk. – Jellegzetes férfihangszer. Nők csak újabban és igen kivételes esetben játszanak rajta. – Furulyaféle hangszerek a földkerekségen mindenhol vannak. Csontból, agyagból, fából készült példányok a történelemelőtti korból is ismeretesek. Ásatási leletek tanúsága szerint Mo. területén a honfoglalás előtt szintén ismerték (pl. istállóskői és szőnyi leletek). A furulya régebbi nevét – süvöltő – használják máig is a moldvai csángók: szültü. Meglepően hasonlít ehhez a cseremiszek ugyancsak furulyát jelölő sijáltös szava. Az elmúlt századokban a furulya ugyanolyan elterjedt közkedvelt hangszer volt a magyar nép (különösen pásztorok) körében, mint még századunkban is a szomszéd szlovákoknál, románoknál, délszlávoknál.


Furulya.

Furulya.

„Hosszú furuglán” játszó pásztor (Somogy m.)

„Hosszú furuglán” játszó pásztor (Somogy m.)

„Hosszú furugla” készítése bodzafából (Somogyudvarhely, Somogy m.)

„Hosszú furugla” készítése bodzafából (Somogyudvarhely, Somogy m.)

„Hosszú furugla” készítése (Somogyudvarhely, Somogy m.)

„Hosszú furugla” készítése (Somogyudvarhely, Somogy m.)

Furulyázó kecskepásztor (Váralja, Tolna m.)

Furulyázó kecskepásztor (Váralja, Tolna m.)


forrás: Néprajzi Lexikon




Tambura

A tambura a hosszúnyakú lantok családjába tartozó pengetős hangszer. A tambura-típusú hangszereket a világ számos országában ismerik, egymástól eltérő, de felépítésében és használatában hasonló változatokban – Kínától az Adriáig, Oroszországtól Észak-Afrikáig. Európában leginkább a magyarok, horvátok és a szerbek használják mint népi hangszert. A ma használatos közép- és dél-európai tamburák Magyarországon alakultak ki a 19. század végén, budapesti hangszerkészítők munkája nyomán


Története

Őse az indiai hosszú nyakú pengetős lant, a tamburi, vagy más néven tanpur, illetve ennek kelet-turkesztáni változata. A hangszert már az ókori Mezopotámiában is ismerték, és onnan került Egyiptomba. Később megtalálhatjuk Théba képzőművészeti emlékein, majd az ógörögöknél, és a rómaiaknál is találkozhatunk rokon hangszerekkel.

A X. században az arab al-Fárábi már beszámol a tambura különböző változatairól és a bagdadi tambura méreteiről. Európában első írásos említése egy törökországi francia konzul N. Miklós által írott dokumentumban szerepel 1551-ből; Boszniában feljegyzett egy érdekes szólóhangszert, amely a boszniai janicsárok egyik kedvelt énekét kísérő hangszere volt, s mivel szólóhangszerként alkalmazták, samica néven vált ismertté. A kontinensre az arab kultúra közvetítésével két úton jutott el:


  • egyik Dél-Itálián és Szicílián keresztül Spanyolországig vezetett: a gitár Spanyolországban és mandolin Olaszországban;
  • a másik a Balkánon keresztül Délkelet-Európáig vezetett: Bulgáriában létrejött a pandura, Ukrajnában a bandura, míg Oroszországban a balalajka és a domraaz 
Közép-Európában a hangszer perzsa–arab változata terjedt el, mely valószínűleg török közvetítéssel került előbb Dél-Európába a 16–17. század század folyamán, és később onnan a felhúzódó népességgel Magyarországra. Egészen a 19. századig egymagában, énekkísérő hangszerként (tambura samica) használták, és csak a század második felére jelentek meg tamburazenekarok a mai Magyarország alföldi részein, Szlavóniában és a Vajdaságban. Virágkorát a 19.–20. században élte. Mára Magyarországon visszaszorult: főként a horvátok és a vajdasági szerbek használják, de akadnak még magyar tamburazenekarok is.


Különféle változataiban a világ számos országában használják ma is. Perzsiában és Turkesztánban tambur, Örményországban és a Kaukázusban tanpur vagy tambur néven ismerik, és vonós hangszerré módosult. Tamburaszerű hangszer megtalálható az ujguroknál, ilyen a tambur, a koboz és a dutár, a mongoloknál a sansian, a kazakoknál a dumbra és a tádzsikoknál a dombrata és a dumbrak. Ezen belső-ázsiai változatokból fejlődött ki később az európai gitár, a mandolin, a buzuki, a macedón és a bolgár tambura is.Horvát prím tambura (bisernica)

Elnevezése

A tambura szó feltehetően a perzsa „tn” szóból ered, ami húrt jelent. Az évszázadok alatt különböző hangszereket jelöltek ezzel a névvel, így a 17. században Comenius írja róla: „A tombora áll húrokból, melyek húr tekerő szegecskékkel megvonattatnak.” A 18. században pedig a következőképp jellemzik: „Egy csigahaj, melyből tomborát csinálnak.”  A „tombora” nevet hazánkban először Balla Antal jegyezte föl „A Hang” című tanulmányában 1744–1809 között.

Magyarországon több megnevezése is elterjedt. Az Alföldön citerának vagy tökciturának (Szeged), Kecskeméten nótafának is hívják. A Duna–Tisza közén szintén előfordul hogy a citerával azonosítják, de leginkább annak nagyobb változatát nevezik így. Legáltalánosabb mégis az a forma, amelynek körte alakú testét elöl falappal fedik le, és abból indul a vékony és viszonylag rövid nyak. A zenekari igényeknek megfelelve a 19. században kialakult hangszercsalád tagjai hol a vonós cigánybanda, hol pedig a rezesbanda hangszereiről vették át nevüket - „kontra”, „brács”, „cselló”, „basszprím”, „prím”.


Elterjedési terület:

A tamburazenekarok gyakran zenész cigányokból álltak, akik akár három-négy féle nemzet repertoárját is játszották (magyar, horvát, szerb, sváb). Az elterjedési területén ugyanolyan rangja volt a tamburazenekarnak, mint a cigányzenekarnak. Megjelent a lakodalmakban, a városi mulatságokban és csárdákban is. Európában ma főleg a horvátok körében használatos nemzeti hangszer, mindenhol ismerik és használják, ugyanakkor leginkább Szlavóniában épült be a népzenébe. Magyarországon szinte teljesen eltűnt a köztudatból, habár még előfordul használata néhány településen (például Dávod, Báta, Bátmonostor) és olykor felbukkan a táncházakban is. A Vajdaságban újra kezd feléledni a tamburás hagyományok ápolása mind magyar, mind pedig szerb részről.


Magyarországon leginkább az Alföldön és határán használták, és néhol használják ma is, sőt az első világháborúig számos banda játszott még Budapesten, Bécsben (1 magyar, 1 horvát és 1 szerb zenekar) és Pozsonyban is. Ugyanakkor a népzenei kutatásokban kevés szerepet játszott a tambura, így több helyen is kihalt a hagyománya anélkül, hogy alapos kutatás, vagy egyáltalán bármiféle kutatás tárgya lett volna. Ilyen tájegységek Somogy, Zalai-dombság és Mezőföld is, ahonnan kevés hangzó anyag maradt fenn. Szintén az előbb említett okból a magyar tamburás zenének nincs számottevő irodalma Magyarországon.

A magyar tamburadialektusokat 7-8 egységre lehet bontani, ezek:


  • szlavóniai
  • vajdasági (tisza-melléki)
  • somogyi,
  • zalai (teljesen kihalt)
  • mezőföldi (szinte teljesen kihalt)
  • kalocsai
  • sárpilisi
  • sárközi
  • bácskai
  • Dunamente
  • nem külön dialektus, de Szatmárban is előfordul a cigányok körében
Híresek a bajai, dávodi, bátmonstori, bogyiszlói, mohácsi, pécsi, sükösdi, bátai tamburások, de meg kell említeni a kalocsaiakat a baranyai horvát és a szentendrei szerb tamburásokat is.

Felépítése:

A hangszer három fő részből áll, melyek formája és mérete egyes tamburatípusoknál eltérő lehet.

  • Fej
  • Nyak
  • Test (korpusz)
amely két fő részből áll:
Has
Fedőlap

A prímtambura ovális alakú testtel és hosszúkás nyakával leginkább egy hosszában elhasított lopótökhöz hasonlít. Mérete 37–65 cm, melynek körülbelül 1/3-a a hangszekrény (test). Ennek alsó részét, a hasat, általában körte-, alma-, barack-, meggy-, cseresznye-, hársfából készítik, és 2-3 évig szárítják. Manapság már puhafából is (fenyőfa, borókafa) csinálják.

Hangolása:

A régebbi típusú tamburákat fából készült hegedűkulcs formájú csapokkal hangolták. Az újabb tamburákra fakulcs helyett ugyanolyan gépeket tesznek, mint a gitárra. A hangszer fejét eszerint laposra készítik. A hangszer kezdetben kettő vagy három húros volt és zeneileg igencsak behatárolt. Az 1900-as években Budapesten kifejlesztették a 4 húros kvarthangolású félkottás változatát, amely később elterjedt, s ennek köszönhetően létre jött a mai modern öthúros tamburák közvetlen elődje, amelynek minden más szólamhoz akadt megfelelő tagja (kétféle prímtambura, háromféle basszprím, brácsa, cselló és bőgő).

Manapság a hangszeren fémhúrokat használnak, bélhúrokat már nem. A magasabb hangokat a sima húr adja – mérete 0,24 mm-től 0,5 mm-ig terjed –, a mélyebbeket a sodort húr. A húrok száma általában 5, úgy hogy az első húr meg van kettőzve (kivéve a bőgőn). Ezek tiszta kvart távolságra vannak hangolva, kivéve a kontrát, mely hangolása E-dúr akkordot ad.

Magyarországon háromféle skálázású tamburát különböztetnek meg: diatonikus, „duplakótás” és kromatikus. A duplakótás tambura érintői a kromatikusan berakott első öt után két sorban folytatódnak; a kettő együtt teszi ki a kromatikus hangsort úgy, hogy az első diatonikus sort a második kromatikussá egészíti ki. Egyik-egyik sor a fogólap szélétől kb. a közepéig ér. A kromatikus tambura kottái félhangonként követik egymást, és a fogólap (nyak) teljes szélességét átfogják.

A hangszer megszólaltatása régebben verővel (más néven picegető), újabban pengetővel történik (Dalmáciában vonóval).

Prímtambura:

A prím tamburát hívják még tamburicának (Horvátország), vagy bisernicának (a Vajdaságban) is.

Régebben négy, az újabb változatokra öt húrt feszítenek. A négyhúros hangszereken hármat azonos magasságra, egyet a hangsor negyedik fokára hangolnak. Fejér megyében a régi tamburások a négy húr közül hármat a-ra, egyet pedig e-re hangoltak, a Szeged melletti Tápén d d d h a régi csapos tamburák hangolása. A ma elterjedt öthúros prímtamburák hangolása:

Kontra:

Háromhúros:


  • I.: h-d-g
  • II.: g-h-d
  • III.: f#-a-d
Négyhúros:
  • I.: g-h-d-g
  • II.: d-g-h-d
  • III.: d-f#-a-d
  • IV.: e-g#-h-e
E-dúr, Öthúros:


Basszprím:

Háromhúros: 

    • I.: g-d-a
    • II. g-d-a
    • III.: g-d-a
Négyhúros:
    • I.: e-a-d-g
    • II.: h-e-a-d
    • III.: h-e-a-d
    • IV.: f#-h-e-a
E-basszprím, Öthúros:

A-basszprím, öthúros


Tamburacselló:

Négyhúros:

  • e-a-d-g

vagy

  • f#-h-e-a

Öthúros:

d#-g-c-f-f

Tamburabőgő:

e-a-d-g

Négyhúros:

f#-h-e-a


forrás: Wikipédia

 
 
Mitra Global CMS Mitra Global CMS Mitra Global CMS

Belépés



Partnereink

Látogatók

 

Free WebSites Counters

Free counters!

Ki olvas minket

Oldalainkat 99 vendég böngészi